Anna konyhája

Spenótos-sonkás-mozzarellás gnocchi

        

Hozzávalók 50 dkg gnocchihoz:

  1. 30 dkg főtt, áttört burgonya,
  2. 15 dkg rétesliszt,
  3. 2,5 dkg vaj,
  4. só,
  5. 1 db tojás,

A mártáshoz:

  1. 30 dkg hámozott paradicsom,
  2. 30 dkg spenót,
  3. 1 tk szárított bazsalikom,
  4. 2 szál újhagyma,
  5. 3 gerezd zúzott fokhagyma
  6. 20 dkg főtt, füstölt sonka, ( bőr és zsírréteg nélkül )
  7. só, bors,
  8. olívaolaj,
  9. 20 dkg mozzarella,

Elkészítése:

A paradicsomot egy lábasba teszem, és ízesítem sóval, borssal, bazsalikommal, a felkarikázott újhagymával és a zúzott fokhagymával. Néhány perc alatt összeforralom, majd hozzákeverem a megmosott és felaprított spenótleveleket, és az apróra kockázott sonkát is. Összeforralom, majd félreteszem.

A héjában megfőtt burgonyát lehéjazom, majd krumplinyomón áttöröm. Hozzáadom a lisztet és a sót, majd a vajat. Elmorzsolom, majd a tojással összegyúrom. 8 részre osztom, majd egyenként ujjnyi vastag hengert sodrok belőlük. Kb 2 cm-es darabokat vágok belőlük.

  Lobogva forró, sózott vízben kifőzöm. Ha feljöttek a víz tetejére, még 2 – 3 percig főzöm, majd alaposan lecsöpögtetem, pár percet állni hagyom. Egy tűzálló tálba öntöm, olívaolajjal meglocsolom, majd ráöntöm a paradicsomszószt, és a tetejére morzsolom a mozzarellát.

180 °C-os sütőben 10-15 perc alatt készre sütöm.

 

 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!